Szombaton délután érkeztünk meg Momóval ismét Budapestre.

Jöttünk, mert Momónak jelenése volt a Katonában, és jöttünk, mert jelenésünk volt a fogorvosnál. 

A vonatút attól eltekintve, hogy az átszállás igencsak kapkodósra sikerült, eseménytelen volt. Momó az utolsó 2 órában már nem nagyon bírt magával, pattogott mellettem az ülésen, ülni már nem nagyon tudott, és ami durva volt benne, hogy beszélt-beszélt-beszélt-beszélt. Miután leszálltunk se hagyta abba, csak mondta a magáét. Kimerítő volt. 🙂

Nem mentünk ki Gödre, mert egy újabb kisbaba érkezése volt várható (ma hajnalban meg is született). A Pannónia utcában laktunk ezalatt a 4 nap alatt nagyon kedves barátaink (Eszter és Csongi) lakásában, akik jelenleg nem használják. Szuperjó volt ott lakni, érezni a törődésüket, mert például Momót is és engem is olvasnivalók vártak az éjjeli szekrényen, és Eszter bekészített nekünk egy tumixgépet is, mert tudta, hogy rendszeresen fogyasztunk gyümölcsturmixokat. Előre készült plusz ágyneművel, hátha Luca is becsatlakozik egy-egy éjszakára hozzánk, pedig nem is beszéltünk ilyesmiről.

Szombaton még nem volt program, így beültünk megvacsorázni Eszterrel és Csongival, aztán sétáltunk még Momóval egy nagyot, aki továbbra is folyamatosan beszélt, és ugrált mellettem, igy pihenve ki a 10 órás utat. A vacsoránál kikönyörögte, hogy marhahúsos ételt ehessen, amitől aztán még boldogabb lett. Este lefekvéskor még ölelést, és puszit is kaptam tőle, ami nagyon nem jellemző rá. :-) 

Másnap, vasárnap 11-től mentünk a Katonába próbálni, és Momó este 5-ig ott is maradt. Addig én kimentem Gödre a bringáért, utána  pedig vettem egy jó kis shiatsu masszást, ami a szokásosnál is jobb volt! 

Megismertük Momó új váltótársát, Matyit, aki azokon az előadásokon lesz, amikor mi nem tudunk jönni. Eredetileg volt már egy másik kisfiú, de ő időközben kinőtte a szerepet (összesen 1 alkalommal játszott).

Mivel Matyi új, ezért egyszer neki is le kellett játszania a darabot, így a keddi előadáson végül nem Momó volt, hanem Matyi, így az esténk fel is szabadult, ami utólag derült ki, hogy nagyon jól jött mindkettőnknek.

Vasárnap este ismét kedvenc időtöltéseim egyikének hódolhattam, elmentem bambizni. És az volt a különleges ebben a bambiban, hogy nem egy, hanem két gyerekem is velem volt, ugyanis Luca is velünk tartott erre az órára. Úgy éreztem, mintha el se mentünk volna, és minden vasárnap ott lennénk együtt ezzel a társasággal, ilyen felszabadultan, jókedvűen. Nagyon feltöltődtem, főleg, hogy utána Eszterék elvitték Momót, hogy náluk aludjon, én pedig randiztam még egy nagyot és végül éjfél lett, mire hazaértem a szállásomra. 

Másnap hajnalban jógázni akartam menni, és nagyon nehezen sikerült felkelni, de aztán nem bántam meg, mert fantasztikusan jót astangáztam Annával, az oktatóval, aki új utakat mutatott  a gyakorlásom könnyebbé válásához. 

Utána találkoztam a tesómmal, és némi eredménytelen hagyatéki ügyintézés után megnéztük az ARC kiállítást, ami szokás szerint megint nagyot szól, aki teheti menjen el, és nézze meg! 

Még vasárnap megkértem Eszteréket, hogy mossanak hajat Momóval, mert azért az előadáson csak ki kéne néznie valahogy. Hétfőn délben meg is tették, majd lementek focizni a közeli pályára, és mire odaértem Momóért, mindenkiről folyt a víz a sok rohangálástól, a hajuk pedig szénakazalként repkedett utánuk. Szóval ennyit a hajmosásról :-D

Momóval aztán elmentünk hátizsákot venni neki is és Geginek, is mert az lemaradt az iskolába készülődés során, és kint iszonyú drágák a táskák. Némi huzavona, és Danival való telefonálgatás után mindenkinek sikerült kiválasztania egy-egy jónak tűnő táskát. És itt hálát adok a sorsanak, hogy a gyerekeim nem követik az általános trendet, és egyéni ízléssel rendelkeznek márkától függetlenül. :-)

Végül Momó pihent 1 órát otthon, megkaparintotta a Harry Pottert, (tesóm most adta vissza az első kettőt) és nekiesett az első kötetnek. Itt már csatlakozott hozzánk Luca is, akinek felajánlottam, hogy aludjon nálunk, és délután is nyugodtan legyen ott, mert a kollégiumban azért sokan vannak abban a picinke szobában. Ő szívesen jött, de ahelyett hogy kihasználta volna az egyedüllét lehetőségét, inkább velünk tartott a színházba. Ott szereztünk neki is egy jegyet az előadásra, így ő maradt, én mentem bambizni. Itt az óra bizonyos részeinél pont az ellenkezőjét éreztem mint vasárnap, hogy a társaság, a hely a megszokott biztonságot nyújtja, de amit csinálunk, idegen számomra.  A csoport a mozgást egy számomra újfajta megközelítésből kezdte el alkalmazni, amin én már egyáltalán nem voltam. Nagyon izgalmas, és sok-sok lehetőséget rejtegető mozgás ez, ahol megint azt éreztem, mint pár éve, amikor elkezdtem az egészet. Az agyam is lezsibbadt, úgy koncentráltam. Nagyon tetszett, sajnálom, hogy nem tudok elmélyedni majd benne jobban. :-) Nemhibába szerettem bele ebbe az egészbe! 

Bambi után aztán rohantam még egy randira, ami szintén jól sikerült, és aznap is éjfél körül értem haza, így a másnap reggeli astangát már elengedtem.

A kedd ígéretesen indult, aztán nagyon leharcoltan, fáradtan ért véget. 

Momó megint Eszteréknél aludt, így ők hozták a délelőtti órára, ahova jó fél órás késéssel érkeztek meg, mert Momó is nagyon el volt már fáradva, és Eszter 9-kor ébreztette.

Az óra a vasárnapihoz hasonlóan nagyon jó volt, de a nagy lendület már hiányzott. Főleg, hogy utána még maradtunk egy kicsit boxolni is. Innen aztán vidáman, de kicsit melankólikus hangulatban jöttünk el, mert tudtuk, hogy ez volt az utolsó találkozás a barátainkkal egy ideőre. 

Délután a fogorvosnál Momó hősként tűrte, hogy a doktorbácsi betömje a fogát, hogy aztán belemélyedhessen a Harry Potterbe. Végül jó 2 órát voltunk ott, és én az egyik bölcsesség fogamat hátra hagyva távoztam, ami határozottan megviselt. Így estére már eléggé elfogyott a szufla belőlünk, de még be kellett vásárolnom a hazútra is.

Míg Luca otthon maradt Momóval bevásároltam, és nagyon vártam már közben, hogy elmúljon annak a 3 érzéstelenítőnek a hatása, amit a kezelésen kaptam. Miután Momó lefeküdt, Lucával mi még kicsit beszélgettünk, aztán aránylag korán elmentünk mi is aludni.

A vonattal a hazút talán nem volt olyan hosszú, mint odafelé, pedig most lekéstük a csatlakozásunkat, és várni kellett még vagy 40 percet, mielőtt elindult velünk Münchenből a vonat Stuttgartba. 

Mindent összevetve nagyon izgalamas, eseménydús volt ez a négy nap sok-sok baráttal, nevetéssel, edzéssel és szeretettel. Persze nem férhetett bele minden, és van olyan barátom, akivel csak egy-két percre tudtam találkozni, beszélni, vagy egyáltalán nem, pedig tervben volt. Remélem legközebb ők sem maradnak ki. :-)