Ma (is) gyakorlatilag egész nap pakoltam. Nem voltam Dávidnál (súlyzós edzésre járok hozzá) sem, pedig nagyon készültem rá még a hét elején.

A hét többi napja egy hömpölygő rohangálás volt. Hol valamilyen ügyet intéztem, hol a gyerekek után futkostam, és próbáltam megoldani a logisztikát, hogy mindenki ott legyen ahol kellene lennie. (Ezt több-kevesebb sikerrel oldottam meg, de mivel éppen a két kicsi békésen szuszog az ágyában, így inkább pipával könyvelem el a hetet ebben a témában.) 

Még a hét elején Dávid (mert hétfőn még lejutottam az edzésre) kérdezte tőlem, hogy izgulok-e már a költözés miatt. Azt mondtam neki, hogy nem tudom, mert nincs időm ilyesmin gondolkodni. Ezért a válasz azt hiszem, inkább nem. 

Ugyanakkor azóta is ez a kérdés kattog az agyamban, mert tényleg furának érzem, hogy nem izgulok, miközben Dani Németországban lerágja mind a 20 körmét, és nem tud nyugodtan aludni, úgy stresszel az elkövetkezendő időkön. Azt hiszem, őt jobban megviseli a sok bizonytalanság, ami most körülvesz minket, bár való igaz, hogy neki kicsit több ideje van, és nyugodtabb is az élete, mint nekünk itthon.

Hétfőn a váci ovijárat után be kellett mennem a volt munkahelyemre a Baross utcába segíteni az utódomnak egy-két dologban, aztán futottam a Bauhausba vásárolni ezt-azt. Onnan szaladtam Gegiért Vácra az oviba, majd itthon leraktam Gegit, és felvettem Momót, akinek előadása volta a Katonában (A Kaukázusi Krétakör című darabban játszik). Leadtam Eszter barátnőmnek, aki vitte a színházba. Innen elmentem edzeni, és bambizni, hogy aztán a Nyugatiban találkozzak ismét Momóval és Eszterrel. Sajnos azonban ők lekésték azt a metrót, amivel elértük volna a vonatot, így Eszter elvitte magával Momót, hogy majd másnap visszaadta.

Kedden az ovijárat és a német órám után a délelőtti bambin visszakaptam Momót, akivel robogtunk aztán Gegiért az oviba. Onnan haza hoztuk Momót, és Gegivel folytattam az utam a fogorvoshoz. Eltöltöttünk ott nem túl kellemes kicsit több, mint 1,5 órát, aztán haza jöttünk. Itthon pakolásztam, majd este megtartottam az utolsó jógaórámat, ami kicsit érzelgősre sikeredett, tekintve, hogy többen is évek óta voltak jelen ezeken az órákon. Határozottan megható volt a búcsú tőlük. (Remélhetőleg azért online folytatjuk szeptembertől).

Szerdán ismét a suliban kezdtem, majd elvittem az autót szervízbe, hogy aztán onnan haza tekerjek, és elérjem a vonatot, amivel elmentem astangázni végre. Onnan jött velem Andi barátnőm, és a nap nagy részét pakolással, csomagolással töltöttük, miközben közbe iktattam egy gyerek beíratást az általános iskolába (erről majd részletesen később), és egy autó visszahozást a szervízből. Csomagolás után este pedig elmentem még a “szent szerda”-i jógaórámra, hogy aztán este 10-re essek haza. Szerencsére Sebi már rutinosan intézte a vacsit, és a kicsik fektetését is. 

Csütörtökön a suli után felmentünk Sebivel anyuhoz a temetőbe, hogy a sírjára ültessünk levendulát a már meglévő nefelejcsek mögé. Remélem megmaradnak… Utána mentünk pakolni anyu lakásába is egy kicsit, és elhoztunk néhány dolgot. Sebit később kiraktam a vonatállomáson, hogy menjen fel a kicsikért a suliba, oviba. Itt történt egy kis malőr, mivel napközben derült ki, hogy Momónak már nincsen napközi, így haza kellett volna jönnie, és itthon kellett volna töltenie legalább 4 órát egyedül. Így aztán a jófej, fiatal napközis tanárja magával vitte, és eltöltöttek egy kellemes délutánt együtt. Végül 4 órakor tette fel a vonatra Momót, aki miután hazajött, bejelentkezett nálam, majd elment a könyvtárba. Így kevesebb, mint 1 órát volt itthon egyedül. Mindeközben én gyógytornászhoz mentem, Sebi meg Gegiért az oviba ugye. Sebi és Gegi aztán vissza vonatoztak Pestre, hogy Sebit elvigyem a barátjához, és ott aludjon nála. Amíg vártam rájuk, gyorsan beugrottam a megrendelt csaptelepért is. 

Sebi elfuvarozása után még beszaladtunk Gegivel a Postára az új kaputelefonért is, és csak utána jöttünk haza, ahol Momó már nagyon várt minket. 

Ma, pénteken pedig nem voltam edzeni ugyan, de jött Gyuri barátom, és vele is könnyebben ment a csomagolás, mintha egyedül csináltam volna. Este még itt voltak Momó barátai egy kicsit, és így elég későn került ágyba mindenki.

Holnap még előttünk áll egy ovis ballagás, ami miatt fel kell mennünk reggel is kb 1 órára az oviba a kicsikkel, hogy aztán késő délután Gegi szép és vidám körülmények között búcsúzhasson el az óvodától, és az ottani barátaitól.

Vasárnap ismét egy német óra vár rám, és nagyon szeretnék eljutni bambi órára is. Este végre érkezik majd Dani, és még később este Luca is hazatér a 3 hetes skóciai szociális gyakorlatáról. Már nagyon várom őt. :-)  

Nagyon-nagyon sok inger ér engem, rengeteg tennivaló van körülöttem, és még több megjegyezendő, később elintézendő feladat vár. Ezek annyira megtöltik az agyamat, hogy egyszerűen nincs energiám azon gondolkodni, mi lesz 3-4 hét múlva. Egyszerűen csak szeretnék már ott lenni, szeretném már magam mögött tudni ezt a rengeteg tennivalót, és elkezdeni azt az életet.