Decembertől vettem észre Danin, hogy ijesztő az egészségi és lelki állapota, ezért elkezdtem unszolni, hogy kezdjen el végre mozogni, mert a túl sok ülőmunka és a stressz előbb utóbb megbosszulja magát. Április elején végre beadta a derekát, és elkezdtünk együtt futni, erősíteni és jógázni. Felépítettünk egy rendszert, amiben hetente kétszer futunk egy órát, egyszer astangázunk, (a hatha jóga egy formája: meghatározott sorozatok, amiből az első célja a fizikai test megtisztítása) és egyszer erősítünk.
Légzési nehézségek miatt kezdtük úgy a futást, hogy 10 perc kocogás után 5 percet sétáltunk, majd minden alkalommal kevesebb volt a séta, és több a futás. Most ott tartunk, hogy 20 perc futás után sétálunk 2-3 percet, ami után újra futunk. Van, hogy már nem is állunk meg többet, van, hogy még egy szünetet beiktatunk, ez attól függ, milyen az idő, mennyire vagyunk fáradtak, stb. Volt olyan is, hogy többször kellett sétálnunk, mert olyan magas volt a páratartalom, hogy nem kaptunk levegőt, és volt olyan is, hogy végig könnyed, gyors volt a futás, és csak a biztonság kedvéért sétáltunk 1,5 percet. Persze, amikor megkérdezem Danit, van-e kedve futni, természetesen még mindig a “Nincs” válasz érkezik szinte azonnal. De azért szó nélkül jön, és nyomja.
Az astanga is folyamatosan fejlődik Daninál, egyre könnyedebbek az ászanák, és lassan-lassan kapja az újabbakat is, hogy a teljes sorozatig eljussunk. Az egyik utolsó ászana a Sirsasana, vagyis a fejenállás. Ez sok szempontból is fontos póz, de amiért én a legjobban szeretem, hogy megtanít más szemszögből látni a világot, mint ahogy előtte láttuk, és megtanítja, hogy amit nem értünk, vagy nem tudunk irányítani, gyakorlással az is elérhetővé válik. A jógázáshoz tartozik a meditáció is, aminek hatása szintén kézzel fogható Daninál. Az egyik első alkalommal sikerült megszabadulnia egy óriási adag frusztrációtól, ami azóta sem tért vissza köszönhetően a rendszeres jógának, mozgásnak és elmélyedéseknek. A non plusz ultrája az astangázásainknak, hogy így Dani nekem is tud segíteni a kettes sorozat egyes ászanáiban, ráadásul némelyikben olyan ügyesen, mint egy képzett oktató. Szóval már önmagában ez tiszta haszon. :-)
Az erősítő edzések mindig viccesek, mert minden második alkalommal most már Sebi is részt vesz, és együtt nyomatják a “Jaj, ez már nem megy”, vagy a “Minek ezt, tök felesleges” , vagy a “Most már elég lesz!” dumájukat a nyögések és grimaszok vágása mellett. :-D Sebi ráadásul időnként meg is makacsolja magát, és minden rábeszélő képességemre, vagy szülői szigoromra szükségem van, hogy rávegyem a feladat folytatására. Dani általában ilyenkor csak vigyorog, esetleg próbál nekem segíteni (bár azt hiszem ilyenkor jobban járnék, ha nem tenné...). Én önmagában ettől lefáradok...
Van egy “A” és egy “B” napi edzésterv, amiben az egyik súlyzós, és saját testsúlyos gyakorlás, a másik inkább mobilizálós, de ott is kap hangsúlyt az erősítés is.
Mostanra nem csak az izomláz okozta fájdalom lett kevesebb, de kilókban is látszódik az eredmény. Ami viszont a legfontosabb, hogy mentálisan is van hatása a rendszeres mozgásnak és meditálásnak. Több olyan helyzet is adódott mostanában, amit Dani egészen másként kezelt (vagy éppen nem kezelt sehogy), mint 2-3 hónappal ezelőtt. Sőt, szerintem én jobban ki tudok borulni, és nagyobb szükségem van az ő kiegyensúlyozó segítségére, mint neki az enyémre.
Általánosságban tehát sokkal nyugodtabb annak ellenére, hogy még mindig nem talált állást, pedig már igen csak szorít az idő. Bízom benne, hogy ez a koncentrált nyugalom az interjúknál is látszódni fog, és hamarosan lesz eredménye is.
