Az egész hetem az “utolsókról” szólt. Voltam utolsó mobility órán, utolsó bambi órán, utolsó súlyzós edzésen. 

Minden egyes utolsó után egyre nehezebb és nehezebb lett visszatartani a könnyeimet. 

Kaptam egy borítékot, amiben a barátaim egy-egy üzenettel köszönnek el tőlem. Vannak viccesek, és vannak szívszorítóan megható írások, ahogy vannak egy szavas üzenetek, és vannak hosszabbak is. Niki például megnyugtatott, hogy maradjak ilyen, majd az univerzum alkalmazkodik hozzám :-D. Míg Andi üzenete után úgy döntöttem, a többit akkor olvasom el, amikor lesz lehetőségem kibőgni magam.

És az egész amúgy azért vicces, mert cirka 3 hét múlva ismét itt leszek, és ezzel a nagyon szeretett társasággal töltök majd el 4 napot együtt táborozva, aztán maradok még 1 hetet, amikor tervezek járni órákra. Szeptembertől pedig havonta egyszer ismét jövünk Momóval. 

Szóval azért mégis itt leszek, és együtt leszünk.