Mindenki azzal biztatott minket, hogy Momó és Gegi gyorsan megtanulnak majd németül, és évvégére ha nem is anyanyelvi szintű, de magabiztos folyékony nyelvtudással rendelkeznek majd.

Hát majdnem. 

A legáltalánosabb tanács az volt, hogy nézzenek sok mesét a német csatornákon. Mivel háttérzajnak eddig sem ment a tévé, mesét is ritkán nézek szóval, ezt alapból elvetettem.

Nyilvánvalóan az iskola a nyelvtanulás színtere, így nem is aggódtunk (amúgy most sem különösebben). Arra azonban nem gondoltunk, hogy ez akkor működik igazán, ha a napok nagy részét az iskolában töltik. Viszont 7:40-kor kezdődik a suli és 12:00-kor már jönnek is ki, hogy a nap további részét otthon töltsék.

Ekkor jöttünk rá, hogy ami igazán segítene, az a napközi lenne, amiről több szempontból is lecsúsztunk. Azon túlmenően, hogy az nem az iskolához tartozik, hanem önkormányzati, és fizetős (elég borsos ára van), már hely sem volt benne. Mire eljutottunk odáig, hogy esetleg valahova sportolni küldjük őket, Daninak már bizonytalanná vált az állása, ezért nem mertük bevállalni azt a költséget.

Így aztán a gyerekek csak délelőttönként voltak nyelvi környezetben, ami arra ugyan nem volt elég, hogy teljesen megtanuljanak németül, de arra igen, hogy beilleszkedjenek. 

Momónak például egészen sokáig tartott, és fájdalmas volt hallani, hogy még decemberben is T/3-ban beszélt az osztályáról, magát teljesen külön választva tőlük. Amikor aztán először beszélt T/1-ben, oda-vissza voltam a boldogságtól (kb azóta érlelődik, hogy befejezzük a Kaukázusi szerepléseit). Ez már a tanév második felében volt, és szerencsére azóta Momó nagyon megszerette a sulit, azt sem bánva, hogy csak július végén kezdődött a nyári szünet.

Gegi viszont gyorsan beilleszkedett, és jó ideje már van egy komolyabb barátja is.

Elliott 1 évvel fiatalabb Geginél, és több, mint egy fejjel magasabb nála. Végtelenül szelíd kisfiú sok-sok lelkesedéssel és türelemmel Gegi iránt. A barátságuk azzal kezdődött, hogy a nyelvi akadályok leküzdésére ugatva beszélgettek a suliban. (A részleteket fedje jótékony homály :-D )

Elliott anyukája amerikai, apukája német, és otthon angolul beszélnek vele, így neki sem német az anyanyelve, ráadásul a covid miatt csak 1 évet tudott oviban tölteni, ahol nagyjából megtanulta a nyelvet, így neki sem volt könnyű ez az első év.

Júniusban Elliott anyukája - Melissa - bemutatkozott nekünk, és megbeszéltük, hogy a nyár folyamán Gegi majd átmehet hozzájuk játszani. 

Miután hazajöttünk a nyaralásból, Gegi ment is Elliotthoz, és egy egész napot együtt töltöttek, ami annyira jól sikerült, hogy a következő héten Elliott jött hozzánk. Ezen a héten kedden Gegi és Momó ment tegnap pedig megint Elliott jött. Hallgattam, ahogy beszélgettek, játszottak németül, a világ békéje volt az övék, mindenfajta akadály és gátlás nélkül. A nap egyik felét kinn töltötték a szigeten, a másik felét pedig Gegi szobájában, csukott ajtó mögött. Momó időnként csatlakozott hozzájuk, de a nap nagy részét kettesben töltötték tegnap is és a múltkor is. Amikor Melissa megérkezett, akkor sem zavartatták magukat különösen, folytatták a játékot. Melissával mindkét napon még egy jó 30-40 percet beszélgettem, mire Elliott felállt, és elindultak. 

Lehet, hogy nem beszélik a fiúk folyékonyan ugyanazt a nyelvet, de az biztos, hogy ez a barátságaik kialakításában egyáltalán nem játszik szerepet. Gegi a hozzá hasonló alapvetően szelid, de lendületes gyerekekkel barátkozik; legyen az olyan pici és nagy dumás mint Mirkó, vagy nagyobb, és kicsit hallgatagabb, mint Elliott. 

Ami igazán számít, az belülről jön függetlenül helytől időtől, de legfőképpen a nyelvtől.