Hétfő délelőtt van, és én a hatalmas ház hatalmas nappali hatalmas kanapéján pötyögök. Körülöttem hatalmas kupi, dobozok, zsákok, különböző állapotokban. Van ami üres már, van ami nyitva, de még van benne cucc, de a legtöbb még bontatlan.

A ház távolabbi részeiről neszezést hallok, de nem túl hangosan, az ablak alatt autók húznak el, és közben valahol a háttérben hallom a patak zúgását is. Jó ez a viszonylagos csend. (volt, mert most hallom, hogy jön a családom :-) )

Szombat délután fél 6kor indultunk neki sok minden hátrahagyásával. Danival ment Sebi a Golfban, velem a két kicsi és Luca a Fordban az állatokkal együtt.

Az út első 1-2 óráját Bambi végig nyávogta, hiába kapott stresszoldót már csütörtök óta. Végül csendben maradt, és mindkét cica elaludt a hordozóban. De hogy ne legyen továbbra sem unalmas az út, elkezdett esni az eső, majd ömleni, majd szemerkélni. Ez a három variáció váltotta egymást hosszú kilométereken keresztül, volt ahol szinte lépésben tudtunk menni, annyira ömlött a víz, és az úton hömpölyögve tette volna arrébb az autót, ha engedem. Szerencsére még sötétedés előtt kiértünk a vihar felleg alól, és tiszta időben nézhettük végig a naplementét, ami - mondanom sem kell - nagyon szép volt. 

Ausztriában megálltunk egyet nyújtózni, amire a cicák is felébredtek, és újrakezdték a nyávogást. Éppen indultunk volna tovább, amikor Bambi nem bírta tovább, és a hordozóba kakilt. Nem keveset. Borit viszonylag könnyen és gyorsan ki tudtuk kapni, de Bambi úgy kapálózott, és harapott, mintha az élete múlt volna rajta. Iszonyúan meg volt rémülve, Dani alig bírta megtartani őt a földön, hogy ne rohanjon el. Végül kicsit megtöröltük, és betettük a Golfba. Ott megnyugodott, és nagyon gyorsan megmosakodott, majd békésen elterült az anyósülésen. Daninak csöpögött a vér a kezéről az összecsapás eredményeképpen, de szerencsére annyira nem kapott nagyot, mint elsőre hittem. Mindenesetre a harapások, karmolások nyomán a keze bedagadt, és azóta is nehezen fog vele, fáj neki. A hordozót sokáig mostam az útmenti mosdó csapja alatt, mire elviselhető mértékű lett a szag, viszont csurom víz lett. Végül nagyobb anyagdarabokkal megoldottuk, hogy a macskák ne fázzanak meg benne, amikor az út további részét benne töltik, és folytattuk az utat. Később tudtam meg, hogy jó másfél órát vesztegeltünk itt, amikor nekem max fél órának tűnt.

Az út további része csöndben telt, már csak azért is, mert a cicák átkerültek a Golfba, és Daniék hallgatták a panaszáradatukat. Még egyszer álltunk meg hajnali 2 óra körül, amikor tankoltunk és Dani rábeszélésére én is ittam egy kávét. Akkor jutott eszembe, hogy még sok Anditól kapott sütim van, ami nagyon-nagyon jól jött ott akkor. A gyerekek itt már leginkább aludtak, még Luca is el-el bóbiskolt, próbált aludni ő is. Nem hittem, de nagyon sokat segített a kávé, egészen körülbelül 4 óráig. Onnantól nagy erővel támadt rám többször is a fáradtság. Zenét, vagy beszélgetéseket nem tudtam hallgatni, mert nem akartam zavarni a gyerekeket, a fülesem pedig valahol Luca lábánál volt a táskámban. Így a csendben, és monoton motorzúgásban, a fáradtság ellen először vállkörzésekkel, nyakátmozgatással, gerinchullámozással próbáltam küzdeni, aztán, amikor Luca megmozdult, és felébredt, elkértem tőle a mazsolás-magos tálat, amit még Dani készített be induláskor, és gyakorlatilag egy órán keresztül rágtam. Szép lassan, komótosan. Így sikerült az álmosságot leküzdve hajnali fél 6-kor megérkeznünk az új otthonunkba.

Érkezés után apróságokat kivettünk az autókból, gyorsan összeraktuk a fekhelyeket, és elmentünk aludni. Pontosabban majdnem mindenki, csak Gegi nem. Míg mi öten aludtunk, ő csöndben elvolt magában jó 2-3 órán át. 

Miután aludtunk, nekiláttunk a kipakolásnak. Nem hoztunk sok nagy bútort, aminek most különösen örülök, mert azokat felcipelni az emeletekre, kész horror lenne. Így sem panaszkodom; a sok doboz, zsák, és egyéb cuccok felcipelése miatt rendes kiképzést kapnak a lábaink. :-)