Jól vagyunk családilag, a fiúk egyre inkább beilleszkednek a suliba, egyre több mindent tudnak teljesíteni, és jó értékeléseket kapnak.

Novemberben, amikor Sebit kérdeztem, ő úgy fogalmazott, hogy már nem utál bejárni. Azóta tovább javult a helyzet, már egész jól érti, mi folyik körülötte, és a Whats App-os osztály csoportba is bekerült.  

Luca is megállja a helyét Budapesten egyedül, sőt a színjátszás és a suli mellett talált magának munkát is.

Én továbbra is szeretek iskolába járni, élvezem az órákat, és szeretek itt élni.

Sokat megyünk kirándulni, élményekkel telünk meg, és a karácsony is eltelt sok nevetéssel, vidámsággal, szeretettel.

Szóval minden szuper jól alakul.

És mégsem vagyok jól. Túl sok a veszteség, ami mellé most már jó adag bizonytalanság is társul.

Anyu halála, a gödi háztól való elszakadás, Magyarország elhagyása, tisztázatlan konfliktusok, fontos barátok elvesztése jellemezték az évet, ami végül Dani nagybátyjának halálában, és az ittlétünk bizonytalanságában csúcsosodik ki. 

Amikor júliusban nekivágtunk a kalandnak, úgy éreztem, fel vagyok vértezve, jöhet bármi. 

És jött. 

És nyilván nem onnan, amire számítottam. 

Mert nincs honvágyam fél év után sem, még mindig tudom, merre van az arra, a gyerekek nem omlottak össze és Danival a kapcsolatunk is rendben van - bármennyire is reng körülöttünk a világ - mi együtt vagyunk ebben is, ahogy 20 éve mindenben.

Nem. Különböző komolyan problémás helyzetekben belülről érkeztek a legnagyobb pofonok, ahonnan nem számítottam rá. Mert sokkal nehezebben birkózom meg egy baráttól jövő  “Tudom, hogy nehéz most neked, de azért vannak a ti helyzeteteknél sokkal nehezebbek is!” vagy a “Jaj, ne drámázz már, azért Dani nagyon jól keres, mások sokkal nagyobb szarban vannak.” mondatokkal, és nehezebb feldolgozni más, fontos embertől az érdektelenséget, mint gondoltam.

De az i-re a pontot mégis Dani munkája tette fel, hogy nem hosszabbították meg a német szerződését (amiről eredetileg szó volt), így van ugyan munkája továbbra is, de úgy néz ki, mindenképpen el kell hagynia a Bosch fedélzetét. És amennyiben nem talál nagyon gyorsan másik helyi munkát, a malmot is el fogjuk veszíteni.

Azért volt sok jó is, amit kaptam: Például néhány olyan barátom lett, akik valóban mellettem vannak a nehézségekben, és nem fordulnak el, amikor igazán szükségem van a támogatásra.  Aztán kaptam egy igazán jó kis csoportot, akik ugyan nem beszélnek az én nyelvemen, de kedvesek elfogadóak, és nagyon jó velük tölteni a hétköznap délelőttjeimet.

És a legfontosabb, hogy tanultam is nagyon sok mindent: Eddig is tudtam, de most bizonyítékom is van arra, hogy a házasságom semmihez sem fogható, a családom erős és összetartó. 

Megtanultam, hogy tényleg mindig onnan jön a baj, ahonnan a legkevésbé számítok rá, nem lehet felkészülni teljesen. Viszont az idő tényleg segít bármilyen közhely is ez.

Hát így.

Nem vagyok jól, de igyekszem építkezni a pofonokból, a nehézségekből. 

Tehát egyelőre azt mondom: 2023 feldolgozás alatt, és közben ide veled 2024!