Rájöttem, hogy nem mindenkinek lehet egyértelmű a blog címe…

Nos, azért lett az ami, mert igazából egy 1600-as években épült vízimalomban lakunk, amit az évek során fenntartottak, és átalakítottak az aktuális tulajdonosai. A malom jelenlegi birtokosa egy fiatal házaspár kisgyerekkel, ahol a férj Dani kollégája a Boschban. 

Így jutottunk ehhez a gyöngyszemhez, azonnal beleszeretve a házba, és az azt körüllengő aurába. Vagyis én szerettem bele, mert amikor először jöttünk ide, eléggé szét volt még verve. Éppen az aktuális felújításokat végezte rajta Ronald, a tulaj. Dani először megrémült, a méreteitől, és a szobák kacskaringós elrendezéseitől, de végül azért nem kellett olyan nagyon rábeszélnem arra, hogy alkudjon meg Ronalddal. Leginkább a Weasley család Odujához tudom hasonlítani, az jutott eszembe először erről a helyről, pedig igazából teljesen nem olyan, mert ez a ház tágas terekkel, nagy ablakokkal rendelkezik, és mindenhonnan ömlik be a fény. Három emeletes, ahol az alsó szinten egy tágas nappali van konyhával és étkezővel, szinteltolással kicsit feljebb, egy hasonlóan méretes zárt terasz kapott helyet. Az első emeleten van három háló, és egy zuhanyzós fürdő wc-vel. A tetőtérben aztán újabb három szobát találunk, amelyek egyikéből egy nagy, tetőablakos fürdőszoba nyílik. Itt az a vicces, hogy wc pont úgy helyezkedik el, hogy a tetőablakon keresztül csodálatos rálátás nyílik a vasúti felüljáróra, ahol kb fél óránként megy a vonat :-D

Ezen a szinten lakik Luca és Sebi, illetve a fürdős szoba lett Dani dolgozószobája, ami egyben a majdani vendégszoba is lesz. Azért majdani, mert egyelőre csak egy robosztus íróasztal és egy kényelmes szék van benne. 

A többi szobában sincs túl sok minden, hiszen a legtöbb bútorunkat hátrahagytuk. Majd idővel szépen berendezzük, nem sietünk sehova :-)

A háztól mintegy 50 méterre folyik a csendes, alig csordogáló Würm patak, amiből kicsit feljebb elvezettek a ház irányába, és a sodrását kövekkel, és mélyebb mederrel felgyorsították, hogy a malomkereket kellő gyorsasággal megforgassa. Miután a ház már nem malomként funkcionált, a malomkereket, és a hozzá tartozó építményt kiszedték a mederből (ez most a patakparton van, és igencsak körbenőtte mér a növényzet), de ettől a sodrás ugyanolyan gyors maradt. A ház után ezt az ágat visszavezették a főmederbe, ahol nem sokkal lejjebb ismét békés, nyugodt, helyenként visszafelé folydogáló patakocskává válik. Így kapott a ház egy kis szigetet kert gyanánt, mivel oda csak egy fémhídon keresztül lehet eljutni. A közelben nincsenek házak arrafelé, mert ez a városka legszéle. Egyik irányban mező, és erdők vannak, a másikban pedig a város. A házunkkal szemben, az út túloldalán van még egy ház, ami eredetileg szerintem a malomhoz tartozhatott. Itt jelenleg 2 lovat tartó idősebb házaspár él.

Az út, ami a két ház között áll egy forgalmasabb 1X1 sávos autóút, és egy élesebb kanyar lassítja közvetlenül a házak előtt/mögött (attól függ, honnan nézzük :-) ).

A címünk is ez Planmühle 1. Tehát, ha eszetekbe jutni meglátogatni minket akármikor, és bemondjátok ezt a címet itt Weil der Stadtban, azonnal tudni fogják a helyiek, hogy melyik épületről is van szó. 

És milyen egy ilyen gyors sodrású patak mellett élni? Hát igen. Nem mondanám, hogy csendes. Inkább olyan, mint amikor állandóan szakad az eső. Meg lehet szokni. :-)